Két úr a budapesti olimpiáért avagy 120 éve majdnem mi rendeztük az elsőt

Hamu és Gyémánt
2006. Ősz 

Napjainkban viharok dúlják a Magyar Olimpiai Bizottság sorait. Alapítói egykor az elhivatottság, az önzetlenség és a gentleman magatartás szellemében munkálkodtak: Dr. Kemény Ferencnek és Dr. Berzeviczy Albertnek majdnem sikerült a legelső újkori olimpiát is Budapestre hoznia. A MOB első elnökének ükunokája, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpia Mozgalom elnöke ma ugyanazért dolgozik, amiért felmenője közel 120 éve.

Vajon a történelem mennyire ismétli önmagát?

Dr. Takács Ferenc írása a Hamu és Gyémánt Magazin számára

1895. december 19-én a Pesti Naplóban sporttörténelmi közlemény jelenik meg: „Az olympiai játékok tárgyában a budapesti torna és sportegyesületekből alakuló bizottság ma este hat órakor a nemzeti Torna Egylet helyiségében (Szentkirályi utca 26.) ülést tart”. Egész nap szakadt a csúf havas eső a városra, az emberek sálak mögé torlaszolt vörös orral és behúzott nyakkal siettek fedél alá. Ezért vagy sem, de végül csupán hat fővárosi sportegyesület képviselőiből alakul meg úgy este nyolc óra tájban a Magyar Olimpiai Bizottság, akkori nevén a hellén olimpiai játékokat előkészítő bizottság.

Elnökének dr. Berzeviczy Albertet választják – aki hosszú évek óta első számú támogatója a sportnak, és nevéhez fűződik a magyar iskolai testnevelés reformja  –, titkárának pedig dr. Kemény Ferencet.
Leginkább e két talpig úriembernek köszönhető, hogy létrejött a Magyar Olimpiai Bizottság, amelyről talán kevesen tudják, hogy olyannyira komoly súllyal rendelkezett a nemzetközi olimpiai mozgalomban, hogy kis híján Magyarország rendezhette meg az első újkori olimpiát…

Millenium vs. olimpia
Az 1895-ös év azonban korántsem az olimpiáról szól itthon, az emberek sokkal inkább az ezredéves évforduló megünnepelésének lázában égnek. A boldog ferencjózsefi békeidőkben vagyunk, amikor még krajcárért mérik a pikolót meg a sósperecet. A Stefánián mósusz illatú dámák meg szűkpantallós arszlánok promenádoznak. A felcicomázott főúri hintók és a sejtelmesen lefedett fekete vásznú fiákerek között olykor egy-két velocipédező is elsuhan. Délceg huszártisztek lovon, vagy csak úgy „cúfusz” jóleső szívdobogást idéznek elő a szépreményű fehérnép körében és fordítva. Budapest – a Béccsel való rivalizálás következtében – egyre jobban kinyújtózik: a belváros már a Vígszínháznál kezdődik és a szecessziós műremekig a Lehner-féle Iparművészeti Múzeumig tart. Rohamléptekben épül a gótikát visszaálmodó Országház, az Operaház pedig már a tízéves jubileumán is megénekelte. A pipa és a szivarfüstös kávéházak népszerűségét csak az erősen pikáns Somossy Orfeum veszélyezteti. Operettbe illő szép idők ezek…
Az Állatkerti körúton a Gundel helyén még a Wampetics vendéglő áll, ahol időnként egyik másik fővárosi sportegyesület tartja a verseny utáni banquette-jét, mert akkoriban – korabeli szóhasználattal – a viadalok után kötelező a bajnokok és főleg az arisztokrata támogatók megvendégelése. 
A főváros sportélete ekkor még csak ébredezőben. A nagyobb klubok (az NTE, a MAC, a BBTE, majd az MTK) minden tavasszal és ősszel rendeznek egy obligát dísztornát, amely a katonazenekar Rákóczi-indulós bevonulásból, egy szabadgyakorlati bemutatóból és versenyekből áll. Utóbbiak a torna és az atlétika összeboronálásából a legkülönbözőbb versenyszámokat jelentik: magasugrás tornadeszkáról, súlylökés magasba, pontozásos atlétikai számok, ahol az eredménybe a testtartás esztétikumát is beszámítják. Ebbe a furcsa – polgárosodásunk kezdetleges nívójáig sem érő – sportvilágba fut be egyszercsak egy új eszme: az olimpiáé.

A francia kapcsolat
A magyar irodalomban fel-fel bukkan már a reformkor elején is az antik olimpia emléke, sőt kreatív elméjű gondolkodóink némelyike (pl. Berzsenyi Dániel költő, Kis János filozófus) odáig vetemedik, hogy Széchenyi grófot arra bíztatja: Magyarország támassza fel az ókori görögök leghíresebb játékát. Természetesen az elsőbbség joga ezen a téren a görögöké, akik meg is próbálják régi dicsőségüket életre kelteni, de csak lacipecsenyés népünnepélyekre futja az erejükből. 
Sokan akarják ekkor felújítani az ókor „nyolcadik” csodáját, a négyévenkénti játékokat. Ez végül egy több száz éve Faranciaországban letelepült dúsgazdag olasz család sarjának sikerül. A báró Pierre de Coubertin által 1894. június 23-ára, a párizsi Sorbonne egyetem dísztermébe, az amatőrkérdés megvitatására összehívott kongresszus ellenszavazat nélkül jóváhagyja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megalakulását és ezzel együtt az olimpia felújítását.
Erről a párizsi kongresszusról maga Coubertin küld levelet az egri állami főreáliskola igazgatójának, dr. Kemény Ferencnek. Vajon miért neki? Egyáltalán Coubertin honnan tudja, hogy van Magyarországnak egy Eger nevű városa?

Coubertin és Kemény: az ikerpár
A történet 1888-ban kezdődik. Ekkor egy különc magyar nemes, Justh Zsigmond Párizsban tanul, ahol nagyban dívik a gazdag házaknál való vendégeskedés, ami mai fogalmaink szerint nagyjából a „házibulizásnak” felel meg. Justh naplójában 1888. január 8-án vasárnap ez a bejegyzés olvasható: „… 11-kor Baronne de Coubertinhez (Fgb. St. Germain) villásreggelire. Pierre, a fia, azóta amióta elváltunk, elérkezett az első státióra: utolsó brouchurjeinek, amelyet az angol nevelésről írt, nagy sikere volt.”
Ekkortájt jár a Sorbonne-ra egy friss diplomás tanár, Kemény Ferenc, akit Justh Zsigmond elvitt a báró az egyik villás reggelijére, és összeismertette Pierre de Coubertinnel. Kemény Ferenc egy idő után hazatér a párizsi egyetemről, de magával hozza Coubertin barátságát. Van bennük ugyanis egy közös vonás: mind a ketten vonzódnak a testneveléshez. Velocipédeznek a Bois de Boulogne árnyékos fái alatt, vívni tanítják egymást, mivel a baccalaureatusoknak illő érteni a fegyverforgatáshoz is. Közben kiderül, hogy mind a ketten a titokkal övezett szabadkőművesek társaságának tagjai, s ez már önmagában elegendően erős kötelék a barátsághoz. Coubertin elmeséli tervét, miszerint az ókori olimpiák felújításával szeretné a fiatalok testnevelését elősegíteni. Keménynek nagyon tetszik az ötlet, és hamar elkötelezi magát az olimpiai eszme mellett, s szinte „kihelyezett” munkatársa lesz Coubertinnek, aki többször kikéri véleményét olimpiai ügyekben. 
Kemény Ferenc végül igazgatói teendői miatt nem tud kiutazni Párizsba a NOB megalakulására, ahol a szervezet elnökéül egy Párizsban élő görög írót és közéleti személyiséget választanak, Demetriosz Vikelászt, és mellé több alelnököt neveznek ki. Ezek egyike dr. Kemény Ferenc.

Berzeviczy, a látnok
Egy évvel azelőtt, hogy Kemény megismerkedik Coubertinnel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) államtitkárának nevezik ki dr. Berzeviczy Albertet. Az ekkor 34 éves úriember a berzeviczei és kakaslomniczi előnevű magyar nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot, majd jogi tanulmányai befejezésével az eperjesi jogakadémián tanít, végül megyei főjegyző és országgyűlési képviselő lesz. Ezt követően kezdi meg hosszú és kacskaringós pályáját a legfelsőbb államigazgatási körökben, amelynek során – többek között – képviselőházi alelnök, Vallás- és Közoktatásügyi miniszter, a képviselőház elnöke, az Interparlamentáris Unió alelnöke, majd elnöke, illetve a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lesz (1905–1936). A magyar tudományos és politikai életben senki sem büszkélkedhet akár megközelítőleg hasonló életúttal sem!
Berzeviczy a VKM államtitkáraként találkozik először a hazai testgyakorlati (torna) oktatás problémáival és meggyőződéses híve lesz a testkultúra fejlesztésének, a testedzés meg a sport „izmosításának“. Két híres kultuszminisztert – Eötvös Lorándot és Wlassics Gyulát – szolgál ki államtitkárként, és e minőségében önállóan irányíthatja az ország testnevelését. Kezdeményező és vezető szerepe van az iskolai testnevelés reformjában, ő honosítja meg az országos és kerületi tornaversenyeket, előkészíti a millenáris ünnepek versenyeit és számos miniszteri rendeletével korszerűsíti a magyar testkultúrát. Berzeviczy sportemberhez méltó energiával végzi a maga alkotta testnevelési aparátusban a munkát, azzal az előnnyel, hogy kiválóan ismeri a múltat és jó érzéke van a sport gyakorlati fejlesztéséhez. Emellett hozza tető alá a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségét (MOTESZ), amelynek később elnöke lesz, majd az Országos Testnevelési Tanács (OTT) vezetését bízzák rá, és nem utolsó sorban az ország legrégebbi sportegyesületének, az 1863-ban alakult Nemzeti Torna Egyletnek (NTE) az elnöke, illetve tiszteletbeli örökös elnöke lesz. 
Három évvel államtitkári kinevezése után és 5 (!) évvel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulása előtt Berzeviczy egyik híres parlamenti felszólalásában a következőket mondja: „…előbb-utóbb vissza kell térnünk az olimpiai és pythiai játékok szép szokásához.” Berzeviczy tehát bizonyíthatóan Coubertinnel megközelítőleg egy időben vetette föl az ókori olimpiák felújításának szükségességét. Ennek ellenére még sok víznek kell lefolynia a Dunán, mire Magyarországon is történik valami…

A budapesti olimpia esélye
Ugyan az ország „olimpiát vigyázó szemét” 1894-től kezdve Párizsra veti, de ez egyelőre csak abban merül ki, hogy egyre több írás lát napvilágot arról: valami monstre sportversenyt készítenek elő a franciák. Kemény Ferenc többször felhívja az illetékes szervek figyelmét, hogy az olimpiai játékok Athénban való felújítása szerencsésen egybeesik a mi ezredéves ünnepünkkel, amit több szempontból is ki kell használnunk. Hiszen egyrészt a millenniumra tervbe vett sportversenyek jó alkalmat teremtenek a bajnokok kiszemeléséhez, másrészt e hazai versenyek az ugyanekkor Budapesten rendezendő nemzetközi kongresszusokkal, szakkiállításokkal biztosítékot is nyújtanak arra, hogy „az Athénba zarándokoló bajnokok és vendégek részben útjukba ejtik ünneplő fő- és székvárosunkat”.
Kemény persze arra gondolni sem mer eleinte, hogy a millennium kapcsán akár mi magyarok is megrendezhetnénk az első újkori játékokat. Pedig ez a lehetőség váratlanul felmerül. Ugyanis a görög miniszterelnök, Trikupisz azzal fogadja 1895-ben a szemlét tartó Coubertint, hogy a kincstár szegény, és nincs pénz az olimpiára. Ekkor fogan meg dr. Kemény Ferencben a budapesti olimpia gondolata. Azonnal beadványt ír Berzeviczy főnökének, a VKM miniszterének, Eötvös Lórándnak: „Tekintettel arra, hogy 1896-ban leend a millenniumi kiállítás, az illetékes köröket még idejekorán figyelmeztetjük arra, vajon nem volna-e nemzeti szempontból nagyon is indokolt, ha mindent elkövetnénk a végből, hogy az Olympiai játékok felélesztésének színhelyét hazánk fő és székvárosába tereljük s hogy az ezen nemzetközi ténnyel kapcsolatos tőkét magunknak biztosítsuk?”
Ekkor már Coubertin is foglalkozni kezd a „magyar olimpiával” és 1895. december 15-én írt levelében már azt javasolja, hogy amennyiben a görög kormány tovább szabotálja a rendezést, akkor Csáky Albin grófra – aki részt vett a NOB alakuló kongresszusán – bízza a szervezés irányítását, és az „ezredéves” város, Budapest legyen a színhely. 
Végül a görög viharfelhők elülnek, és véglegessé válik, hogy az olimpia felújítása az ősi földön lesz, ha nem is Olümpiában, de a görög fővárosban. Ilyen módon Eötvös Loránd nemleges válasza a budapesti olimpiát illetően szinte okafogyottá válik. Mellesleg az elutasító levélben többek között az áll, hogy hazai testnevelésünk sem létesítményében, sem szakemberekben és tapasztalatban nem áll olyan színvonalon, hogy „e nemzetközi bajnokversenyben a kezdeményező lépést Magyarország tegye meg”. 
És ebben bizony van igazság… Mert még elképzelni is nehéz, hogy sikeres olimpiai debütálás lehet a korabeli Budapesten, ahol az Orczy-kertben még homokon futnak az atléták, az NTE Szentkirályi utcai fűrészporos csarnokában a tornászok csíkos jégeralsóban mutatják be kezdetleges kunsztjaikat, az úszók pedig a Lukács-fürdő langyos brügölőjében tartják versenyeiket, amelynek hossza még a 33 métert sem éri el, hogy a 100 gyors legalább három hosszból kijöjjön. Persze azért a millennium gründolási rohamában lehetne olyan vállalkozásokat összehozni, amelyek felépíthetnék az olimpiához szükséges stadiont (mint ahogy a Millenáris pálya is elkészül!), uszodát, tornacsarnokot stb. A Dunán pedig lehetne evezni, lóversenytereink elégséges számúak és a Pesti Lövölde viszonylag jó állapotban befogadhatja a puskások hadát. Egy dolog nincs csupán: pénz.

A MOB megalakulása
Ha már nem nálunk lesz az első olimpia, akkor legalább mi legyünk ott – gondolja Kemény, és újabb feljegyzést küld Eötvös Lorándnak. A miniszter egyébként nagy barátja a sportnak, rendszeresen kijár a versenyekre, tisztségeket vállal az egyesületekben, és nem utolsó sorban a magyar turisztika (tájfutás) egyik úttörője. Kemény kéri a minisztert, hogy az ügy előrehaladott volta miatt sürgősen alakítsa meg az országos olimpiai előkészítő bizottságot, és a kiküldendő bajnokok segélyezésére megfelelő összeget illesszen be a jövő évi költségvetésbe. A miniszter első reagálása az, hogy szeptemberben összehív egy szakértekezletet, ahol megvitatják a Kemény által addigra lefordított összes olimpiai dokumentumot és szabályzatot. Ebből azonban nem lesz semmi, de a kormány kinyilvánítja, hogy a közoktatási tárca hajlandó anyagilag támogatni az olimpiai kiküldetést és felhívja a honi sportegyesületeket, hogy jelöljenek ki olyan „valóságos” bajnokokat, akik a versenyben kellő eséllyel indulhatnak.
Ezalatt Coubertin nagy elánnal szervezi – hol Athénban, hol Párizsban – az első újkori olimpiát, Kemény pedig nyakig elmerül a magyar olimpiai ügyek intézésébe. Ennek részeként 1895. április 19-én újabb javaslatot terjeszt be az előkészítő bizottság megalakítására, ami azért is életbe vágóan fontos, mert Berzeviczynek új főnöke van: Eötvös helyét Wlassics Gyula báró veszi át VKM-ben. Szerencsére ő is sportember, és minden támogatást megígér, könnyelműen még némi pénzt is. Ettől függetlenül a bürokrácia labirintusában több mint két hónapra eltűnik Kemény levele, aki türelmetlenül ismét kéri a bizottság haladéktalan felállítását. Kemény Ferenc a vezető újságokban sorra írja cikkeit az olimpiáról, ezzel is próbálva felrázni a közvéleményt, amely azonban inkább a millennium felé fordul. Eltelik a nyár meg az ősz is, de a minisztérium nem lép egyet sem, az egyletek pedig vitákat ugyan folytatnak az olimpiáról, viszont érte nem tesznek semmit.

Egy sajtóhiba históriája
Amikor végre valahára megalakul a Magyar Olimpia Bizottság, a naptár december 19-ét mutat, illetve… A források ugyanis megoszlanak a megalakulás dátuma kapcsán: egyesek december 14-re, mások december 19-re esküsznek. A Pesti Napló nagyvonalúan csak a tényt közli: „létrejött az olimpiát előkészítő magyar bizottság”. A Sport-Világ című újság egy és ugyanazon oldalán két dátumot is említ: „az olimpiai versenyeket előkészítő magyarországi bizottság folyó hó 19-én tartotta a Nemzeti Torna Egylet dísztermében az alakuló ülését.”. Majd alább pedig így tudósít: „Hosszas vajúdás után december 14-én végre megalakult az olimpiai játékokat előkészítő magyar bizottság.” Az ok feltehetően sajtóhiba: a 19-es számot elírják 14-re. A kéthetente megjelenő Herkulesnek viszont az utóbbi dátum tetszik, és az 1896. január 1.-i számában karácsony havának tizennegyedik napját adja meg a MOB születéseként. Ezt a hibás keltezést azután átveszi szellemi olimpiai bajnokunk, dr. Mező Ferenc is, és még sokan mások.
Ettől függetlenül minden kétséget kizáróan igazolható, hogy a MOB 1895. december 19-én alakul meg. Erre az egyik perdöntő bizonyíték Haris Pál görög konzul levele az akkor már a MOB első elnökeként tisztelt Berzeviczyhez: „Igen Tisztelt Elnök Úr! A Nemzeti Torna Egylet választmányának folyó hó 19-én tartott ülésén sajnálatos módon nem vehettem részt. Ezennel azonban bármely irányban kívánatos hivatalos befolyásomat az olimpiai játékok ünnepélyére vonatkozólag a legszívesebben felajánlom. Budapest, 1895. december 20-án Haris Pál görög királyi főkonzul”. 
Erre a levélre – melyet a VKM Levéltára K-500-1918 sz. alatt őriz – Berzeviczy ráírja: „E hozzám küldött levelet összeköttetésünk bizonyítékául van szerencsém csatolni”. Haris Pál egyébként beváltja ígéretét, és valóban felhasználja minden hivatalos befolyását, hogy segítse a magyar delegáció minél sikeresebb szereplését az athéni olimpián. (Haris mellesleg szögről-végről görög, mivel egy évszázaddal előbb letelepedett görög kereskedőcsaládból származik. A pesti belvárosban működtetett bazárúkról nevezik el 1914-ben a „Haris-bazár” utcát, ez pedig nem más mint a mostani a Haris-köz.)

A pénz szava
A frissen létrejött bizottság első közösen szerkesztett miniszteri előterjesztésében mit kérhet egyebet, mint pénzt. Wlassics miniszter úr a továbbiakban minden olimpiával kapcsolatos kérdés intézését a középiskolai ügyosztályra bízza. Ettől kezdve a MOB már a hivatalos szervek és a közvélemény élénk érdeklődésének középpontjába kerül. Napvilágot lát az is, hogy a VKM 1896-os részletes költségvetésében az átmeneti kiadások 27. tétele ezt tartalmazza: „Az athéni olimpiai játékok meghonosítása érdekében működő nemzetközi egyesületben Magyarország képviseletére 1000 frt.” Az állami költségvetés 146. oldalán az indoklás rendkívül érdekes és eddig teljesen elhanyagolt sporttörténeti dokumentum: „Az 1896-ik évben, Athénben a régi olympiai játékok emlékére s azoknak mintegy felelevenítéséül nemzetközi bajnok-verseny fog tartatni, mely a testedzés minden ágát felkarolja. E verseny a görög királyi kormány támogatásával és a nagy nyugati államok részvételével, illetőleg képviseletével fog végbe menni. Minthogy a testnevelés ügyének előmozdítására ezt a versenyt fölötte alkalmasnak vélem, ezen közoktatási kormányunkat hivatalosan képviseltetni, esetleg hazai sportegyleteink képviseltetését is tőlem telhetőleg támogatni kívánom, mely czélból az 1896. évre 1000 frt-nak a költségvetésébe beállítását indokoltnak látom”. Ez az összeg nem sok – az eredetileg kért 3000 frt. nem szavazzák meg –, mindösszesen jó, ha két versenyző részvételét fedezi.
Éppen ideje, hogy a MOB hivatalosan is megkezdje működését, mert felgyorsulnak az események. Megjön ugyanis az „oficiális” meghívó a görögök olimpiájára: „…az Athénban székelő hellén bizottság tisztelettel meghívja az 1896. évi olimpiai játékokra, melyek Athénben, 1896. április 5-15-ig fognak tartatni, amelynek programja és feltétele ide mellékeltetett. Kérjük, szíveskedjék ezen – az olimpiai játékoknak Párizsban székelő nemzetközi bizottságával előzetesen egyeztetett – Meghívóra válaszolni. Üdvözlettel: Timoleon Philémon, az olympiai játékok hellén bizottságának főtitkára.” A választ a MOB nevében dr. Kemény Ferenc főtitkár küldi el, Berzeviczy elnök aláírásával. És ezzel a dokumentummal a MOB beírja nevét a nemzetközi olimpiai mozgalom históriáskönyvébe 
Azt, hogy e két úr személyében méltó kezekbe került a honi olimpizmus gyeplője, azt az első újkori olimpián elért eredményeink is bizonyítják. Berzeviczy és Kemény olyan duót alkotott, amely rögtön az olimpiák indulásánál aranyérmeket és aranyat érő helyezéseket hoz országunknak, ami kiváltja a világ csodálatát. Az, hogy jelenleg Magyarországnak 157 olimpiai aranyérme, 137 ezüst és 158 bronzérme van, az bizony az elődöknek is köszönhető, azoknak, akik valamikor fáradtságos munkával, de mindig reménykedő lelkesedéssel létrehozták és működtették a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Keretes: 
Az alapító atyák

A Magyar Olimpia Bizottság alapítóinak teljes névsora:

Elnök: dr. Berzeviczy Albert (NTE), Alelnök: dr. Gerenday György (MAC), Főtitkár: dr. Kemény Ferenc (NTE), Tagjai: Bély Mihály (BBTE), Bockelberg Ede (NTK), dr. Czölder János (BBTE), Csík Imre (Nemzeti Hajós Egylet), Dobák Emil (MAC), Fazekas János (III. ker. TVE), Iszer Károly (BTC), Maurer János (NTE), Dr. Ottó József (BTC), dr. Perger Ferenc („Neptun” Evezős Egylet), Ruda Győző (III. ker. TVE), Steiner Hugó (MTK), Dr. Szohner Lajos (Nemzeti Hajós Egylet), dr. Vétsey István (NTE).