Egy hajóban eveztek, most a fiatal sportolókért dolgoznak együtt

Októberben indult interjúsorozatunk második, rendhagyó részében Váradi-Bóta Kingával, a BOM Alapítvány főtitkárával és Várnainé Szabó Szilvia nemrég kinevezett kommunikációs és operatív igazgatóval beszélgetünk. A tizenegyszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes páros mesél többek között az együtt elért sportsikereikről, a közös munkáról és az idén tizedik alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert ösztöndíjpályázatról is. 

Nem csupán a sportsikerek, de már a BOM Alapítvány is összeköt titeket. Meséljetek egy kicsit a közös múltatokról és jelenetekről!

Szilvi: Kingát mondhatni gyerekkorom óta ismerem, 1995-ben volt az első nemzetközi versenyünk Japánban. Ez a mai napig mindkettőnknek nagyon emlékezetes élmény, itt ismertük meg jobban egymást, és itt kezdődött az azóta is tartó barátságunk. Pár évre rá már közös csapatban készültünk, majd 2001-től fixen egymás páros társai voltunk. Minden hazai válogatón, országos bajnokságon, Európa-bajnokságon, világbajnokságon együtt versenyeztünk, így a legtöbb sikerünket együtt értük el. Ha pedig a BOM-ot nézzük, az alapítvány annak idején is összekötött minket, hiszen ott voltam én is az alapításnál, aktívan pedig idén szeptembertől kapcsolódtam be a munkába. Az alapítvány életéhez és a Berzeviczy Albert ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó napi szintű operatív feladatokat végzem, amiben Kinga most iránymutatóként van mellettem. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor megkért, hogy dolgozzunk együtt, hiszen tudom, hogy mennyi mindent vitt véghez az indulás óta. Igazi öröm újra egy csapatban lenni vele, most sokkal többet találkozunk például, mint ezelőtt, a közös munka azt gondolom, a barátságunknak is nagyon jót tesz.

Kinga: Szilvivel - vagy ahogy én hívom Sziszóval - van egy nagyon erős közös múltunk, nekem minden sikerem közös vele, a 11 világbajnoki címet együtt értük el párosban vagy négyesben Kovács Katalinnal és Viski Erzsébettel. Az élsportot egyszerre is hagytuk abba, ez a közös pont is megkönnyítette az életünket, hiszen azokat a hirtelen éles váltásokat, amikkel akkor szembesültünk, együtt éltük meg. Bár más területeken kezdtünk el dolgozni, ő a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnél, én egy reklámügynökségnél, de a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció szakára ismét közösen érkeztünk, és a mai napig nagyon jó barátok vagyunk. Amikor úgy döntöttem, hogy a családi vállalkozásban dolgozom tovább a főtitkári feladataim mellett, akkor tudtam, hogy Szilvi lesz a lehető legjobb választás, és a leghitelesebb ember erre a feladatra. Éreztem, hogy bár most nem egy versenyre kell felkészülnünk, így is nagyon jól fogunk tudni együttműködni, köszönhetően a hasonló mentalitásunknak, értékrendünknek és látásmódunknak.

Melyik emléketek a legkedvesebb, és melyik eredményetekre vagytok a legbüszkébbek?

Szilvi: Sok kedvencünk van, órákon keresztül tudunk sztorizgatni a régi emlékekről. Én eredmények terén a 2002-es síkvízi kajak-kenu világbajnokságot emelném ki, erre vagyok a legbüszkébb, és egyben ez a legkedvesebb emlékem is. Minden távon versenyeztünk és nyertünk, négy aranyéremmel tértünk haza. Nehéz volt az az év, de küzdöttünk, és mindent elértünk, amire vágytunk.

Kinga: Minden érmünknek, minden világbajnoki címüknek külön története van, épp ezért nem tudnék egyet legjobbként kiemelni. Az első érem meghatározó mindkettőnk életében, és sok olyan verseny volt, ahol nem várt akadályokat kellett leküzdenünk, ezek mind élénken élnek bennem. Talán a legbüszkébb arra vagyok, hogy volt egy korszak az életünkben, Sydney és Athén között, amikor verhetetlenek voltunk a világbajnokságokon.

Az élsportolói éveken túl a tanulás és a szakmai munka is nagyon hasonlóan alakult az életetekben, maradtatok a sport világánál. Mit gondoltok, mi az, amit a versenyzői karrier során megtanultatok, és a mai napig tudjátok kamatoztatni a mindennapi életben?

Szilvi: Hiszem, hogy minden versenyző hoz magával valamit a sportból, amit a „civil” életben is jól tud használni. Ez egy feladat is az élsportból kilépve, megtanulni jól felhasználni azt, amit a sport világa adott, tanított, változtatott rajtad. Mi sosem voltunk meghátráló típusok, és ez igaz a mindennapi életünkre is. Kajakos karrierünk során egyrészt megtanultuk, hogy nem szabad feladni, mindig mindenre lehet megoldást találni, máshonnan nekifutni, és ha arra van szükség, még többet beletenni. A sportból hozom magammal a küzdeni akarást, a teljesítményorientáltságot, a pörgést, amit igyekszem a munkámba is átemelni.

Kinga: A hosszú távra tervezés, a küzdés, a problémamegoldás, a lojalitás, a nyerni és veszíteni tudás mind olyan értékek, amiket a sport világából hoztam, és a mai világban, a munka világában nagyon fontosak, az alapítványi munka során is ezeket tartjuk szem előtt. Ezért is öröm számunkra, hogy egyre több olyan szervezet és munkaadó keres meg minket, akiknek szintén fontosak ezek az normák. A sportban tanult képességek a mai világban nélkülözhetetlenek, és nagyon vonzó a toborzás esetén a munkaadó szemében is.

Miért fontos nektek a BOM, ezen belül is a fiatal ösztöndíjasok támogatása?

Kinga: A BOM Alapítvány legnagyobb erőssége talán az a szociális háttér, amivel segíteni tudunk a különböző körülmények közül érkező tehetséges sportolóknak, hogy az érettségi után se kelljen választaniuk a sport és a tanulás között. A főiskolai és egyetemi képzés teljes ideje alatt támogatjuk őket, nem szűnik meg az ösztöndíj sem sérülés, sem rossz eredmény esetén, ez egy biztos háttér. A másik értéke az a mentorprogram, ami régi álmom volt és meg is valósult 2020-ban. Azt gondolom, ez egy igazi win-win lehetőség, nemcsak a mentorált de a mentor szempontjából is. Egyrészt a fiatal sportolók kapnak egy egyedülálló lehetőséget, és a BOM tagságát alkotó szaktekintélyektől tanulhatnak, másrészt a munkaadó mentorok is kapnak egy új látásmódot az élsportoló fiataloktól. A harmadik előnye pedig, hogy az élsport mellett egy másik utat is kínál, mely abban segít, hogy a versenyzők a sportolói évek után is teljesnek érezhessék az életüket.

Szilvi: Én is azt gondolom, hogy az alapítvány és az ösztöndíjprogram legfőbb előnye, hogy egy biztos támogatási bázissal lehet tanulni a sport mellett. Az ösztöndíjprogram egy remek lehetőség azon fiatalok részére, akik előre terveznek, és a sportkarriert követően is sikeresek kívánnak lenni. Ehhez pedig szükséges, hogy tanuljanak egy szakmát, egy előre megtervezett irányba tovább képezzék magukat. Illetve ad egy hovatartozást, hiszen az ösztöndíjasok nemcsak egy támogatási rendszer miatt választják a BOM Alapítványt, hanem kiemelten fontos az is, hogy hasonló gondolkodású, múltú és értékrendű fiatalok közösségéhez tartozhatnak, ami egy remek kapcsolódási pont több szempontból is.

Hány aktív ösztöndíjas hány sportágból van jelenleg, és milyen kapcsolatot ápoltok velük?

Kinga: Ez már a tizedik évünk, ami alatt több mint 170 sportolót támogattunk, közülük 40-en jutottak ki az olimpiára. 45 aktív sportolónk van jelenleg, mindenkivel jó kapcsolatot ápolunk, és nem csak a a kötelező egyeztetések kapcsán kommunikálunk. Azokkal, akik pedig ma mentorprogramban is részt vesznek, még ennél is rendszeresebb a kapcsolatunk. Próbáljuk minél jobban bevonni őket az alapítvány életébe a social media segítségével is. Erre jó példa a tavalyi ösztöndíjas kampányunk, ahol az olimpiai versenyzőink buzdították jelentkezésre a fiatalokat. Azt gondolom, hogy ösztöndíjasaink igazi inspiráló példaképek, akik nap mint nap bebizonyítják, hogy a sport és a tanulás összeegyeztethető.

Szilvi: A sportágak eloszlása kiegyenlített, az úszástól a kajak-kenun át, a vívásban, az öttusában, atlétikában és triatlonban is képviseltetik magukat ösztöndíjasaink. Kifejezetten örültem, amikor láttam, hogy ennyire sokrétű az összkép. Célom, hogy a sportolókkal egy személyes jó viszont viszonyt alakítsunk ki, és úgy gondoljanak rám, mint akihez bármikor, bármilyen kérdésben bizalommal fordulhatnak. Bár még csak szeptember óta kommunikálok velük, úgy érzem, jó úton haladunk. Ebben sokat segít, hogy nagyon nyitottak és együttműködőek az ösztöndíjasaink.

Az idei ösztöndíjprogramra hány nyitott hely van?

Kinga: Ebben nincs változás az előző évekhez képest, nincsenek előre meghatározott helyek, a beérkező pályázatokat első körben a sportbizottság bírálja el és priorizálja. Ezek után a kuratórium több szempontot figyelembe véve hozza meg a végső döntést, és választja ki az ösztöndíjasokat. A támogatottak száma folyamatosan változik, akik végeztek a tanulmányaikkal, azok kikerülnek a támogatási körből, és helyükre új ösztöndíjasok érkeznek.

Milyen tanácsokkal látnátok el a már ösztöndíjas vagy jelentkezésre készülő sportolókat? Hogyan lehet jól összeegyeztetni az aktív sport és a tanulás világát?

Szilvi: Mindenképp azt tanácsolnám, hogy ne féljenek nekivágni egy főiskolának vagy egyetemnek, mert nincs lehetetlen, ha valaki szeretne tanulni a sport mellett, akkor igenis meg tudja tenni. Tudom, hogy nem könnyű, tudom milyen az, mikor egy vb mellett próbálsz felkészülni a vizsgákra. De ha úgy gondolunk rá, mint egy önképzésre, amitől többek leszünk, nem érezzük annyira kötelező jellegűnek, ráadásul a versenydrukk mellett egyfajta kikapcsolódásként is fel lehet fogni. Azt gondolom, hogy a sportban dolgozó szakemberek is egyre nyitottabbak, és egyre inkább támogatják a fiatalokat abban, hogy tanuljanak és fejlesszék magukat, így az időbeosztás is egyre könnyebb lehet. 

Kinga: Ahány sportág, annyiféle módszer létezik arra, hogy ki hogyan egyezteti össze a kettőt, nincs egy jó megoldás, de én is azt gondolom, hogy minden megvalósítható. A tudatos hozzáállás és készülés a pályafutásuk végére elengedhetetlen ahhoz, hogy zökkenőmentesen tudjanak váltani a fiatalok. A sport melletti tanulás mindenkinek önmaga miatt is fontos, és még a sportteljesítményre is jó hatással van a megszerzett plusz tudás és a tanulásban való elmélyülés.

Miért fontos szerintetek, hogy valakinek legyen B-terve a sportolás mellett?

Kinga: Stabilitás szempontjából mindenképpen megnyugtató, ha van a sportolóknak egy B terv a kezükben, hiszen tudják, hogy merre haladjanak tovább a sportpályafutásukat követően.

Szilvi: Ez nehéz kérdés, hiszen amikor egy versenyző a karrierje csúcsán van, az a legfontosabb és el sem tudja képzelni máshogy az életet. Az all-in azonban egy nagyon rizikós játszma a sport világában, ami kiszámíthatatlan, csak a sportra nem lehet alapozni mindent. Bármikor jöhet egy nem várt sérülés, vagy kieshet valaki a válogatottból, és újra kell terveznie. Ha van egy fix B terv, amibe tud kapaszkodni, akkor sokkal kevésbé lesz kiszolgáltatott az életben. Kingával sokat beszélgetünk erről is, hiszen végigmentünk már ezen, tudjuk, hogy hiába van meg a B terv a fejben, amikor élesben is ki kell lépni a versenysportból, az bizony nem egyszerű. Az alapítvány és a kezdeményezései viszont ebben is tudnak segítséget, támogatást nyújtani.