Pályázati felhívás 2024.
A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet, immáron tizenegyedik alkalommal.
2021-től állami finanszírozásban résztvevő sportolók pályázatát is várjuk. (Őket havi 50.000 Ft támogatásban részesítjük, a tanév ideje alatt, egészen a képzési ideje végéig.)
Az ösztöndíjra az a diák pályázhat, aki az alábbi feltételeknek megfelel:
- olimpiai, vagy paralimpiai sportágban versenyez,
- olimpiai, vagy paralimpiai kerettag, illetve a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készül;
- felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) közoktatási intézmény által nyújtott oktatásban, illetve középfokú képzésben vesz részt.
A pályázathoz csatolni kell az alábbi dokumentumokat:
- Kitöltött pályázati adatlap
- A sportági szakszövetség indokolással, aláírással és bélyegzővel ellátott hivatalos igazolása a szövetségi jogviszonyáról és az elért sporteredményről, főtitkári vagy elnöki javaslattal
- Hallgatói igazolás (az oktatási intézmény aláírással és bélyegzővel ellátott hivatalos igazolása a képzésben való részvételről)
- Amennyiben a pályázó szociálisan rászoruló helyzetű, ennek a körülménynek bemutatása.
Letöltendő dokumentumok a pályázathoz:
Pályázati adatlap és mellékletek
További dokumentumok ismertető jelleggel:
Ösztöndíj pályázat
Ösztöndíj szerződés minta
Adatvédelem
A pályázatnak a fent felsorolt valamennyi dokumentumot tartalmaznia kell. A hibás, hiányos vagy valótlan tartalmú pályázatok elutasításra kerülnek.
A pályázatot, kizárólag postai úton, a 1535 Budapest Pf.769 címre várjuk.
Pályázat leadásának határideje: 2024. január 15.
Pályázat elbírálásának folyamata:
A pályázatokat az Alapítvány Szakmai Bizottságának véleményezését követően az Alapítvány Kuratóriuma - a pályázatban igazolt sportszakmai, tanulmányi, szociális helyzet figyelembe-vételével - egyénileg, saját mérlegelése alapján bírálja el. Az Alapítvány döntése végleges, azzal szemben jogorvoslatra nincs lehetőség. A nyertes pályázóval, illetve pályázókkal az Alapítvány Támogatási (Ösztöndíj) szerződést köt, legfeljebb a pályázó tanulmányainak befejezéséig tartó időtartamra.
A pályázat eredményéről a résztvevő pályázók a pályázati adatlapon megadott e-mail címen kapnak értesítést, legkésőbb 2024. február végéig.
További információ:
Szabó Szilvia – BOM Alapítvány főtitkára
szabo.szilvia@bomalapitvany.hu
Budapest, 2023. november 15.